Országos szakképzési tanévnyitó

Országos szakképzési tanévnyitót tartottak 2021. augusztus 30-án Csongrádon.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az ünnepségen elmondta: több mint két éve fogadták el a Szakképzés 4.0 fejlesztési stratégiát, amelynek alapján új szakképzési rendszert indítottak el, és bár az új szakképzési rendszer első évét megnehezítette a járványhelyzet, mégis sikerrel vette az akadályt.

Tavalyhoz képest átlagosan 10 százalékkal nőtt a szakképzésbe felvett tanulók száma. A középfokú oktatásba felvettek közül 55 ezren az új szakképzésben folytatják tanulmányaikat a nyolcadik osztály elvégzése után. A felvételiző tanulók 61 százalékát szakképző intézménybe vették fel, közülük 41 százalék jelentkezett technikumba – tájékoztatott a miniszter, aki hozzátette, hogy egy éve vezették be felmenő rendszerben az általános ösztöndíjat, amelyből már az első évben csaknem 68 ezer tanuló részesült.

Palkovics László szólt arról is, hogy szakképzésből idén 20 százalékkal többen tanultak tovább, mint tavaly. A 2021-es általános felsőoktatási felvételi eljárásban szakgimnáziumi, szakközépiskolai és technikumi végzettséggel több mint 22 ezren jelentkeztek első helyen alap és osztatlan képzésekre.

Sopron Kiváló Pedagógusa