Tájékoztató rendezvény a kis- és középvállalkozások számára

A Soproni Szakképzési Centrum tájékoztató rendezvényre hívja a Sopron és környéki kis- és középvállalkozásokat 2018. május 29-én, kedden 10 órára, a Soproni Szakképzési Centrumba (9400 Sopron, Virágoskert u. 7.). A tájékoztató rendezvényen a Soproni Szakképzési Centrum és a Széchenyi Programiroda nyújt tájékoztatást a “GINOP-5.2.4-16 Gyakornoki program pályakezdők támogatására” program pályázati lehetőségeiről. Szeretettel várjuk az érdeklődő, és a programban már résztvevő kis- és középvállalkozások képviselőit is! Meghívó


Díjátadó ünnepség a Szakképzési Centrumban

A Soproni Szakképzési Centrum és a Soproni Kereskedelmi és Iparkamara immár második alkalommal rendezte meg „Akikre büszkék vagyunk” címmel díjátadó ünnepségét a középiskolások országos tanulmányi, szakmai, sport és egyéb versenyein kiemelkedő eredményt elért tanulók, tanáraik és szakoktatók köszöntésére május 23-án. A 2017/18-as tanévben a szakképzési centrum 6 tagintézményének 28 tanulóját, 23 felkészítő tanárát, szakoktatóját, valamint edzőket és a gyakorlati oktatást végző vállalkozások oktatóit ismerte el kiemelkedő teljesítményükért. A tanulók több országos versenyen megmérettettek, többek között a Szakma Kiváló Tanulója Versenyen bővebben…



Szakma Sztár – Eredmények

A Budapesten április 23-25. között megrendezésre került Szakma Sztár Fesztiválon, az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny (OSZTV) és a Szakma Kiváló Tanulója Verseny (SZKTV) döntőjében 43 szakképesítésben versengtek a diákok. A Soproni Szakképzési Centrum döntőbe jutott tanulói előkelő helyezéseken végeztek a versenyben. Gratulálunk! Helyezés Tanuló Szakképesítés Gyakorlati oktató Tagintézmény 3. Annus Dániel Renátó Festő, mázoló, tapétázó Nagy Jenő Soproni SZC Handler Nándor Szakképző Iskolája 3. Szabados Márton Ipari gépész Pusztai Dénes Soproni SZC Berg Gusztáv Szakközépiskolája 5. Füzi Sándor Festő, mázoló, bővebben…


Szakma Sztár Fesztivál 2018

“A jó szakma felér egy diplomával.” A XI. Szakma Sztár Fesztivál döntőjét 2018. április 23. és 25. között rendezik Budapesten. A Soproni SZC több tanulója is előkelő helyen jutott be az országos verseny döntőjébe. bővebben…