A beruházás a Soproni Szakképzési Centrum 7 szakképző intézményét és 11 telephelyét érinti. A magyar kormány és az önkormányzat kiemelt célja, hogy a diákok a lehető legjobb körülmények között tanulhassanak, és szakmai tudásukkal erősítsék a magyar gazdaságot.
A fejlesztés során a Vas- és Villamosipari Technikum 3 oktatóteremmel bővül. A beruházás a gép- és járműgyártás, az elektronika és elektrotechnika, valamint az épületgépészet ágazatokat is érinti. A projektben a Szakképzési Centrum épületeinek infrastrukturális és energiahatékony fejlesztése is megvalósul – mondta el a projektindító rendezvényen Kuntár Csaba főigazgató.
A magyar kormány célja, hogy biztosítsa a minőségi szakmai oktatás feltételeit, illetve hogy vonzó tanulási környezetet teremtsen a szakképzési centrumok intézményeiben - hangsúlyozta előadásában dr. Magyar Zita, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal elnöke.
A rendezvényen a Vas- és Villamosipari Technikum megújult gépészeti oktatótermét is megtekintették a résztvevők. A beruházás során az eddig használt helyiséget két részre osztották, így jött létre a két 16-16 fő befogadására alkalmas oktatóterem. A projekt részeként felújították a teljes villamoshálózatot, és a gépészeti eszközparkot fejlesztették.