Ugrás a fő tartalomra

9400 Sopron, Virágoskert u. 7.


06 99 311 916

Széchenyi 2020

Hírek


2024. dec. 16.
Városi kitüntetés a Soproni Szakképzési Centrum főigazgató-helyettesének

    Sopron Kiváló Pedagógusa

    Hagyományosan a hűség napi ünnepségsorozathoz kapcsolódóan, ünnepélyes keretek között adták át Sopron legrangosabb elismeréseit vasárnap, a Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központban.

    Sopron Kiváló Pedagógusa

    Nagy büszkeséggel tölt el minket, hogy Soproni Megyei Jogú Város Közgyűlése Sopron Kiváló Pedagógusa díjat adományozott Nagy Zsoltnak, a Soproni Szakképzési Centrum főigazgató-helyettesének.

    Huseg-napi_dijatadas_SSZC_07.jpg

    Nagy Zsolt matematika-fizika szakos tanárként, több mint 35 éve oktatja a diákokat a számok szeretetére. Pályafutását egy budapesti középiskolában kezdte, majd huszonöt évig a Kisalföldi ASZC Roth Gyula Erdészeti Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium tanáraként és igazgatóhelyetteseként tevékenykedett. 2019 óta a Soproni Szakképzési Centrum főigazgató-helyettese, a mindennapi szakképzési szakmai feladatok koordinátora, felelőse. Magas szintű elméleti tudását egyetemi oktatóként is kamatoztatja. Volt és jelenlegi tanítványai közvetlen stílusa, empátiája és pozitív hozzáállása miatt kedvelik.

     

    Szívből gratulálunk az elismeréshez!

    Huseg-napi_dijatadas_SSZC_08.jpg

    Megosztás

    KAPCSOLÓDÓ HÍREK


    JÓKAI200 a Soproni Szakképzési Centrum intézményeiben

    JÓKAI200 a Soproni Szakképzési Centrum intézményeiben

    Programsorozat Jókai Mór születésének 200. évfordulója alkalmából

    2025. okt. 20.
    Főszerepben a Jókai bableves

    Főszerepben a Jókai bableves

    Intézményeink közötti bográcsfőző-verseny

    2025. okt. 16.
    II. Soproni Szakmabörze

    II. Soproni Szakmabörze

    Pályaválasztási kiállítás

    2025. okt. 7.


    KIMIKK
    Széchenyi 2020

      • SZC logo fehér
      • Soproni Szakképzési Centrum

        9400 Sopron, Virágoskert u. 7.

      • Telefon: 06 99 311 916

        E-mail: info@soproniszc.hu

        OM azonosító: 203051

        Felnőttképzési nyilvántartás száma: B/2020/000672


      2025Soproni Szakképzési Centrum